Balogh Dávid írása


Németh Kálmán (1903-1979) restaurátor-szobrászművész az egyházművészeti alkotások helyreállítását egyfajta küldetésként élte meg, hiszen a második világháború során országszerte súlyos károkat szenvedett templomokban az oltárok, szobrászati alkotások több helyen megrongálódtak. A Szépművészeti Múzeum restaurátoraként sokszor külső helyszínen végzett felújításokat. Emellett több szobrászati megrendelést is kapott különböző templomok plébánosaitól. Kiváló példa erre az etesi Szent József-templom számára készített Szent József szobra is, melyet Horváth Pál plébános rendelt meg. Etes községe Nógrád megyében található. A templom 1733-ban barokk stílusban épült, melyet 1925-ben újítottak fel. A templom érdekességei közé tartozik, hogy 1969-ben Feszty Masa készített két nagyméretű olajképet, illetve 1988-ban Somos Miklós Utolsó vacsora című freskóját festette meg.

Németh Kálmán: Szent József szobra, az etesi Szent József templomban (1966). A felvételt Kapás Attila az etesi Szent József-templom plébánosa készítette.

A Szent József szobor megrendelésének körülményeiről a Németh Kálmán Emlékház adattárában található Horváth Pál, egykori etesi plébános leveleiből, illetve Németh Kálmán egyik levélvázlatából következtethetünk. Az első fennmaradt levél 1962. október 23-ról származik, melyben Horváth Pál tetszését fejezte ki a Németh Kálmán által küldött szoborminta láttán. Az egyházközség tagjainak, s a környező települések plébánosainak is megmutatta a szobrot, akik a következő változtatásokat javasolták: a szobor arca a hívekre nézzen, a fej legyen jobban elválasztva a testtől. József alakjának bal kéztartása legyen egyértelmű, nem lehet eldönteni, hogy tart e valamit, vagy csak jelentkezésre emeli két ujját. Horváth Pál Szent József egyik attribútumának, a fűrésznek a megfaragását is jó ötletnek tartotta, hiszen a hívek így nem keverik össze Szent László alakjával. Fontos szempont továbbá a művészetnek és a népi ízlésnek az összehangolása is.

Veszélyben a megrendelés?

A következő levél 1963.12.05-i keltezésű, melyben Horváth Pál sajnálatát fejezte ki, hogy a szobor elkészülését nem engedélyezte az esztergomi egyházmegye, pedig neki nagyon tetszett a szobor vázlata. Németh Kálmán 1963.12.17-i válaszlevelében csalódottságáról számolt be, hogy nem hagyták jóvá Szent József szobrát, pedig a munkálatokat már elkezdte: „nem egy vázlatomat semmisítettem meg csak azért, hogy művészi vonalon hűséges maradhassak részben a szentírási József elgondoláshoz, távol a közforgalomba lévő giccses Szent József szobrok ábrázolásától valamint, hogy következetes legyek saját neoprimitív művészeti világomhoz.” A művész hozzálátott a szobor megfaragásához, de még nem készítette el teljesen. Már-már úgy tűnt, az etesi Szent József-templom névadó szentjének szobrát nem Németh Kálmán fogja megfaragni, amikor is több mint fél évvel később egy váratlan levél érkezett Horváth Páltól 1964.08.04-i keltezéssel, melyben beszámolt végleges döntéséről, mely szerint a szobrot a megbeszéltek alapján készítse el Németh Kálmán. A megrendelés 1966-ban teljesülhetett a kifizetésről szóló szelvények alapján. Horváth Pál egy későbbi levelében megköszönte a szobrászművész fáradozásait, s azt is megjegyezte, hogy „a hívek mind elragadtatással beszélnek a szoborról”.

Németh Kálmán Szent József szobra

A megrendelés körülményeinek bemutatása után tekintsük meg közelebbről Németh Kálmán Szent József alkotását, mely a templom szentélyének jobb oldali végződésében, a mellékoltár mellett található. Szent József alakja egy két méter hosszú fadarabból lett „kiszabadítva”, melynek szélessége 35-40 cm között van. A szobor oromzatát aranyszínű csillagokkal díszített tetőszerkezet alkotja, melyet egy latin kereszt koronáz meg. Alulra Németh Kálmán egyedi – rovásírásra hasonlító – vörös színű betűkkel, Szent József nevét és litániájának visszatérő sorát („könyörögj érettünk”) faragta meg. A műalkotás valahol a szobor és dombormű határán áll, hiszen van egy talapzatszerű része, de maga a főalak reliefként van megfaragva.

Szent Józsefről viszonylag keveset olvashatunk az evangéliumokban: Mária jegyese, Jézus nevelőapja. Álmában egy angyal arra kérte, vegye feleségül Máriát, hiszen a benne lévő gyermek a Szentlélektől fogant (Máté 1,20). A Bibliában (Lukács evangéliumában) is többször Jézus apjaként jelölik meg személyét. József mesterségét tekintve ács volt, ezért a munkások, a kocsigyártók, a tímárok, a kádárok, de a jegyesek, az ifjú házasok védőszentje is. Ünnepnapja március 19-én van.

Az alkotás két részre osztható, egy „égi” és egy „földi” szférára: előbbiben Mária a kis Jézussal látható – egyfajta sejtelmes vízióként jelenik meg a nézők előtt, alakját stilizált arany sugárnyalábokból álló ovális alakú mandorla övezi. Az ikonográfiai hagyományokhoz hűen Mária ülő testtartásban piros és kék ruházatban látható, fehér kendővel bekötött fejét védelmező módon gyermekére hajtja, két kezével átkarolja. Jézus fehér ruhában áll édesanyja bal térdén, kezeit kitárja. Németh Kálmán anya és gyermeke bensőséges kapcsolatát Mária óvó tekintetével, gesztusaival fejezi ki: a bizánci ikonoknál az Eleusza (Könyörülő) képtípusú Mária gyermekkel-ábrázolás megoldásához hasonló, melyben szintén az anya-gyermek kapcsolat kerül előtérbe, azáltal, hogy Mária arca Jézus arcához simul. Németh Kálmán rajzai között található egy vázlat, melyet feltehetően az etesi Szent József szobor Mária és Jézus alakjához készített. A vázlaton az ovális alakú mandorla jobban elkülönül Máriától és Jézustól, míg az elkészült változaton szinte egybeolvad, mintha Máriából áradnának szét az aranysugarak. Az anya és gyermek kettősét bensőségesebben jeleníti meg az elkészült változaton, hiszen Mária fejét Jézusra hajtja, aki a vázlaton anyja bal térdén ül, s nem álló testtartásban helyezkedik el.

Németh Kálmán: Madonna gyermekkel (vázlat), (1960-as évek közepe)
Németh Kálmán: Szent József (részlet), Szent József-templom, Etes (1966)

A „földi” szférában Szent József szakállas, monumentális alakját láthatjuk, aki vörös köntösben jelenik meg előttünk. Jobb kezében egy bárdot, baljában egy fa deszkalapot tart, utalva József ács mesterségére. József attribútumai közé tartoznak az ács szerszámok (bárd, fűrész, fejsze, fúró). A Horváth Pál plébánosnak írt levélből kiderül, hogy a Németh Kálmán által elküldött szobormintán fűrész látható, azonban ezt később a művész bárdra cserélte. Sajnos a kis modello elveszett, de kutatásaim során megtaláltam Németh Kálmán egyik rajzvázlatát, mely mindkét Szent József változatot mutatja. Az attribútumok (fűrész, bárd) megváltoztatásától eltekintve a két változat szinte megegyezik.

Németh Kálmán: Szent József az etesi Szent József-templomban, részlet (1966)

József kéztartását, elforduló felsőtestét, nézés irányát változatlanul meghagyta, lábtartását azonban módosította. A szent egyik lába egy emelvényen nyugszik, meglehetősen bizonytalanul, ezzel szemben az elkészült változaton már két lábbal a földön áll, utalva a nehéz fizikai munkára, melyre szükség van egy fa deszka megmunkálásához. Németh Kálmán kiválóan érzékelteti Szent József „földközeli” ács mesterségét attribútumával, mozdulatával és égi, szent küldetését szuggesztív tekintetével, arany nimbuszával.

Németh Kálmán: Szent József alakjának vázlatai az etesi Szent József szoborhoz (1960-as évek közepe), Németh Kálmán Emlékház

A szobrászművész figyelembe vette Horváth Pál plébános észrevételeit: Szent József a hívekre tekint, fejét jobban elválasztotta a testétől, bal kéztartása egyértelmű lett. Németh Kálmán Szent József alakjában kicsit önmagát is megfaragta, hiszen gyermekkorában ismerkedett meg a fával és a különböző szerszámokkal. Ácsként is dolgozott élete során, talán ezért is helyezte Szent József bárdjára NK monogramját, hiszen azonosulni tudott az ácsmesterként tevékenykedő szent életével.

Németh Kálmán etesi Szent József alakja az életmű eddig nem ismert alkotása volt. Az emlékházban lévő iratok alapján kerestem fel Kapás Attila Plébános Urat, aki készséggel segített kutatásaimban, amit ezúton is szeretnék megköszönni!


Dávid korábbi írásai ITT olvashatóak blogunkon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás