Verebélyi Noémi: Megtestesült humor és vasszorgalom – Latabár Kálmán

Verebélyi Noémi írása


Kossuth-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a humor koronázott királya Latabár Kálmán. Estéről estére rengeteg ember szívében fakasztott derűt. A blogsorozatban megjelent portréimat „fekete fehérben” végeztem idáig, most azonban eljutottam a vegyes technikához. Tudatos döntés volt. Latabár Kálmánt nem lettem volna képes színek nélkül megrajzolni. Egyszerűen nem lehet. Színes egyéniség volt, aki profi szinten mívelte a jól kitervelt tréfákat. Arról volt híres, hogy folyamatosan tesztelte a környezetében lévő embereket a vicceivel, és ha jóízű nevetést ért el, beépítette az ellenőrzött játékokat a szerepeibe.

A színikritikus Egyed Zoltán gondolatait fogom közvetíteni a videóban. A megszokott módon „lépésről lépésre” fog kirajzolódni a végeredmény, Latabár Kálmánról.

Latabár Kálmánt akkor szerettem meg igazán, amikor láttam Offenbach: Szép Heléna című operettben Menelaos szerepében. Nagyon jól állt neki az idő vasfoga, de ő nem rozsdásodott meg soha. Színészetére ekkor figyeltem igazán fel. Mai napig cseng a fülemben „Istenem, miért is marad fiatal a szíve annak, aki megöregszik.” Latabár bebújik felesége mellé az ágyba. Heléna mellett Paris alszik. Menelaos (Latabár) nem tud aludni, felül az ágyon, és az ágy végén hat lábfejet észlel. Menelaos felkel, az ágy elé battyog, csóválja a fejét, újra elkezdi számolni a lábfejeket, már csak négy van. „Stimmel!“ (Mindenki nevet.) A megcsalt férj összes fájdalmát először egy viccel oldja fel Latabár. Aztán Menelaos visszabújik az ágyba, az ágy végén ismét hat lábfejet lát. Menelaos lassan megérti, majd leroskad Heléna öltözőasztalára, és sírni kezd. Senki sem nevet.

Latabár Kálmán nem csak az első modern táncos komikus volt. Hiszen, ha megnézzük igen is voltak mélységek, drámai átélések a karaktereiben. Néha modoros játéka mellett is feledhetetlen pillanatokkal ajándékozta meg a közönséget. Charlie Chaplin mondta egyszer: ”Az emberek arcára mosolyt fakasztani, szemükbe könnyet csalni, a legnagyszerűbb dolog a világon.”

A Latabár család a magyar színjátszás egyik leghíresebb színészdinasztiája. Lenyűgöző, hogy feleségnek is általában színésznőket választottak maguk mellé. Felvázoltam a Latabár családfának részletét.

A legismertebb tagja Latabár Kálmán volt, aki 1902. november 24-én született Kecskeméten. Népszerűsége vasszorgalmának, kivételes művészi fegyelmének, valamint annak köszönhető, hogy egész életében megőrizte emberségét, a humánumba vetett hitét. Groteszk humorával, meghökkentő rögtönzéseivel, bohókás de energikus táncával mindig hatalmas sikert aratott. Jellemrajzait aprólékos műgonddal készítette.

A középiskolai tanulmányait Esztergomban végezte, színészi pályafutását Egerben kezdte. Első nagy sikerét a Magyar Színházban aratta, Stella Adorján Lámpaláz c. darabjában 1931-ben, mégsem tudott állandó társulati tagsághoz jutni. Általában csak szerepekre szerződött.

Testvérével, Latabár Árpáddal Németországban vendégszerepelt, valamint artistaprodukciókban is fellépett. Budapesten először a Fővárosi Operettszínházban láthatta a közönség.  Sok színházban szerepelt, 1939-ig szinte évente más-más teátrum foglalkoztatta.

1939-től azonban több, mint harminc éven át a Fővárosi Operettszínház művészeként tevékenykedett. Latabár Kálmán az 1940-es években vált Latyi Matyivá. A figurát Keleti Márton találta ki, hogy Latabár Kálmánt gyermekelőadásokban is népszerűsítse.

A furfangos Latyi Matyi sok-sok kaland után leplezte le a gonoszt, sőt még elnyerte Fehér Tóbiás, Manci nevű leánya szerelmét is. Az 1943-as bemutató és a mesealbum megjelenése után Latabár népszerűsége csúcsára ért: megjelent a Latyi Matyi csokoládé, a Latyi Matyi-társasjáték és a Latyi Matyi-játékkártya.

Filmszerepeiben kezdetben kisebb epizódszerepeket alakított, miután egyre népszerűbbé vált, egyre több vígjáték főszerepével bízták meg. Különösen a szituáció komikusságára épített egyéni rögtönzéseivel, valamint bravúros kettős szerepeivel (Egy bolond százat csinál, 1942; Egy szoknya, egy nadrág, 1943) aratott nagy sikereket.

Az 1950-es évek sematikus filmjei is sikerrel építhettek kisebb szerepeire: sok esetben csak Latabár parádés alakításai miatt vált emlékezetessé az amúgy kevés értéket felvonultató történet (Dalolva szép az élet, 1950; Civil a pályán, 1951; Állami Áruház, 1952). Az egyik legismertebb filmszerepe a Jackson Cirkusz Peti bohóca volt, aki drámai pillanatokat teremtett humánus alakjával (Fel a fejjel, 1954).

A másik személyes kedvencem a Micsoda éjszaka! 1958 (rendezte: Révész György), Tőrös Antalt játszotta. Kutatásaim során, még inkább lenyűgözött Latabár, hiszen komoly térd- és combsérülései mellett vállalta a forgatást.        A saját orvosa sem hitt a szemének, amikor kiutazott a forgatási helyszínre Pasarétre. Annyit mondott „megáll az orvostudomány, ez a művészet csodája”. Végigcsinált egy olyan jelenetet, ami sérülésmentesen is nagy tapsot érdemelne. (a videón, 1:07:00-től kezdődik)

Utolsó szerepei, az általam már említett: Szép Heléna Menelaosa, A denevér Froscha, a Lili Saint Hippotaise-e, A víg özvegy Nyegusa mély életbölcsességről tanúskodnak. Különleges mozgáskultúrája, virtuóz tánctudása, kiváló poentírozó és rögtönző képessége és színpadi tempóérzéke komoly és minuciózus gyakorlás eredménye volt. Állandó figurát teremtett, ezért rótták fel neki sokan, hogy mindig ugyanolyan. Mai szemmel is látjuk, hogy egészen különleges, groteszkségében a korát megelőző színházi nyelvet beszélt, alakításaiból pedig még azt is kiolvashatjuk, hogyan érezte magát az átlagember, hogyan próbált kapaszkodót találni a politikai-társadalmi változásokban.

Kép címe: Latabár Kálmán Alkotó: Verebélyi Noémi Adatok: 25×35,3, vegyes technika Jogvédett dokumentum, szabadon nem felhasználható

Sokszor vékony a határ, hogy az emberek veled nevetnek, vagy rajtad. De úgy gondolom, hogy a kedves „Latyink” mindig együtt nevetett az általa megbecsült közönséggel. Az őszinte nevetésnek gyógyító ereje van, hatásos fegyver a depresszió ellen. Meg kell tanulnom Latabár Kálmántól, amit tudatosan igyekszem beépíteni az életembe, mindenben megtaláljam a humort, és akkor az élet is átvészelhetőbbé, könnyebbé válik.

A nagy nevettetőnk, 1970. január 11-én örökre lehunyta szemét, sajnálatos módon nagyon súlyos cukorbetegségben szenvedett. 

Végezetül, szeretném megosztani Önökkel/Veletek Gáspár Margit (író, műfordító), hogyan méltatja Latabár Kálmán művészt:

„Latabár mindenkinél mohóbban éhezte és szomjazta a szeretetet, mert ő maga is csupa emberszeretet volt. A megtestesült, vegytiszta jóság. Páratlan művészetének egyik legfőbb titka, hogy ez az elementáris mulattató mindig meg is hatotta a nézőt, mert egész lénye sugározta a gyermeki ártatlanságot, a feltétlen hiszékenységet, az élet igazságos voltának korlátlan és naiv hitét. Minden ízében népművész volt. A fafejűek ezt nem vették tudomásul. Folyton azt hozták fel ellene, hogy túl sokat ’latyizik’, vagyis mindig önmagát adja. Mintha nem ez lett volna művészetének lényege, épp úgy, mint pár száz évvel ezelőtt a commedia dell’arte művészeié.”


Források: Gál Róbert: Latyi – Legenda és Valóság – Rózsavölgyi és Társa, Budapest 2012., Kalmár Tibor: Legendás Komédiások – Kossuth Kiadó, Budapest, 2012., nevpont.hu, Gáspár Margit: Színész arcok, L. K. Film Színház Muzsika, 1967. december 15., oszmi.hu, kronikaonline.ro, szinhaz.net, Barabás Tamás: Búcsú Latabár Kálmántól (Tükör, 1970. január 20.) citatum.hu, wikipedia.org, hiradó.hu, papageno.hu, ujszo.com, prae.hu, youtube.com

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük