Vas Virág írása
József Attila (1905-1937)
1905. április 11-én született Budapesten, apja szappanfőző munkás volt, aki hamar elhagyta családját.
Az egyedül maradt anyának mindent meg kellett tennie, hogy magát, két lányát (Etus és Jolán, aki idősebb) és fiát (Attila) ellássa. A két kisebb gyereket, Etust és Attilát állami gondozásba adta: Öcsödre kerültek nevelőszülőkhöz. A kisfiút itt még a nevétől is megfosztották – mivel az Attila nevet nem ismerték – Attilából Pista lett. Szeretetet nem kapott, csupán verést. Édesanyja óriási lelki megterhelést okozott számára; a csalódás egy életre szólt, amiért az első látogatás alkalmával, nem vitte haza magával. Ez meghatározta egész jellemét: barátságban, szerelemben ragaszkodóvá, szorongóvá vált.
Tizennégy esztendős volt, amikor meghalt édesanyja, és sógora, Makai Ödön vette pártfogásába. A makói gimnáziumi évek alatt tanár-barátokra talált, Juhász Gyula volt az, aki segítette indulását. 17 évesen jelent meg első kötete, és verseit már ekkor publikálta a Nyugatban is. 1924-ben a szegedi egyetem magyar-francia szakára iratkozott be, innen azonban Tiszta szívvel című verséért eltanácsolták.
Alig 23 évesen, 1928 –ban lett szerelmes a jómódú polgárcsaládból származó Vágó Mártába, ám a lány hosszú angliai tanulmányútja eltávolította őket egymástól. 1930-ban belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Élettársával, Szántó Judittal nagy szegénységben éltek Judit kétkezi munkával keresett jövedelméből. 1935-ben pszichoanalitikus kezelője, Gyömrői Edit iránt támadt benne tragikus szerelem. 1936-ban végleg különvált Szántó Judittól, felújult kapcsolata Vágó Mártával.
1937 tavaszán szerelmes lett Kozmutza Flórába. Még az év nyarán a Siesta szanatóriumba került, majd november 4-én nénjei vették magukhoz szárszói panziójukba. Alig valamivel később, 1937 december 3-án a balatonszárszói állomáson tehervonat kerekei alá vetette magát. 1938-ban posztumusz Baumgarten-díjat kapott. Méltó elismerése is ekkor kezdődött. 1948-ban életművét Kossuth-díjjal tüntették ki.
Kvíz a témával kapcsolatban ITT.
Talán eltűnök hirtelen…
„Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.
Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.
Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.
Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.
Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.”
1937. november
Illyés Gyula (1902-1983)
1902. november 2-án született a Tolna megyei Felsőrácegrespusztán. Apja Illés János uradalmi gépész, dunántúli juhászdinasztia leszármazottja, katolikus. Anyja Kállay Ida az Alföldről elszármazott református családban nevelkedett, az ő apja bognár. Testvérei Ferenc és Klára. A pusztai népiskolában tanult. 1912-ben a család Simontornyára költözött, itt fejezte be a negyediket, s végezte el az elemi ötödik osztályát, majd Dombóváron (1913–1914) és Bonyhádon (1914–1916) gimnazista. 1916-ban szülei elváltak, ő anyjával Budapestre költözött. A negyedik osztályt a Munkácsy Mihály utcai gimnáziumban végezte el, majd 1917 és 1921 között az Izabella utcai kereskedelmi iskola diákja. Az érettségi után a budapesti bölcsészkar magyar–francia szakos hallgatója lett.
Már 1919-ben kapcsolatba került a baloldali diák- és ifjúmunkás mozgalmakkal. 1921 végén – a letartóztatás elől menekülve – emigrált. Bécsen, Berlinen keresztül 1922 márciusában érkezett meg Párizsba. Könyvkötő munkás, a Sorbonne hallgatója. Részt vett a baloldali emigráns mozgalmakban. Bekapcsolódott a francia és magyar avantgárd csoportok munkájába.
1926-ban – a körözési parancs elévülése után – hazatért. A Phőnix Biztosító Társaság hivatalnoka lett (1927–1936). 1931-ben meghalt édesapja, majd édesanyja is. 1931-ben feleségül vette Juvancz Irmát. Különélési életszakaszok után 1939-ben elváltak. 1936 legvégén ismerte meg Kozmutza Flórát, akivel 1939-ben kötött haláláig tartó házasságot. Gyermekük Mária.
Első verse 1920. december 22-én jelent meg – névtelenül – a Népszavában. 1923-ban kezdett rendszeresen publikálni. 1925-től az Illyés vezetéknevet használta, hogy családjának ne okozhasson kellemetlenséget baloldalisága. 1926-ban Kassák Dokumentum című lapjának munkatársa. A Nyugatban 1927 novemberében jelent meg első írása, egy kritika. 1928-ban első verseskötetét is a Nyugat adta ki. Néhány év alatt nemzedékének egyik legelismertebb alkotójává vált. Négyszer kapott Baumgarten-díjat (1931, 1933, 1934, 1936). 1934-ben Nagy Lajossal hosszabb utazást tett a Szovjetunióban, mint az első írókongresszus meghívottja. 1933-tól a népi írók mozgalmának egyik vezető személyisége. 1937-ben a Márciusi Front egyik alapítója. 1937-től a Nyugat társszerkesztője, annak megszűnte után a Magyar Csillag szerkesztője (1941–1944). A német megszállás után vidéken és a fővárosban bujkált.
1945 tavaszától részt vett a Nemzeti Parasztpárt munkájában. Nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő, 1948-ban lemondott. 1946 nyarán megszervezte a Magyar Népi Művelődési Intézetet. Majd a Válasz szerkesztője. 1946 és 1948 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1948-ban az elsők között, majd 1953-ban és 1970-ben Kossuth-díjat kapott.
A Rákosi-korban igyekezett visszavonultan élni, sok időt töltött a család tihanyi nyaralójában. 1956 októberének legnagyobb hatású irodalmi eseménye az Egy mondat a zsarnokságról megjelenése. A Kádár-kor kezdeti éveiben is visszavonultan élt, a hatalom ellenségesen kezelte, majd a hatvanas években fokozatosan enyhült a helyzet. 1961-től rendszeresen jelentek meg alkotásai, 1969-ben megindult életmű-sorozata, amelynek 22 kötete jelent meg 1986-ig.
A hatvanas években sokat járt külföldön. Munkásságát idehaza és máshol számos kitüntetéssel ismerték el.
1973-ban megtámadta szervezetét a rák, melyet egy évtizeden keresztül kezelt gyógyszerekkel. Állapota 1983 februárjában romlásnak indult, február 26-án vitték be a János-kórházba. 1983. április 15-én pénteken délelőtt 10 óra 10 perckor hunyt el Budapesten.
Öt perce gondoltam rád
„Öt percre nem gondoltam rád. Be jó
volt, istenem,
öt percre tőrdöféstelen
lélekzenem!
Öt percre nem gondoltam rád. Milyen
meglepetés:
kiállt a sajgó szerelem,
nem szúrt a kés,
lazult a szorító marok, megállt
a fulladás,
elszállt a féltés, a gyanu,
leszállt a láz.
A megcsitult szív hogy csodálkozott.
Való? Igaz?
Nem vagy! Hiány vagy! Annyi sem.
Halott! S ha az?
Öt percre az örökviharú ég
tisztást kapott.
S most annál reménytelenebb, ahogy
megint zuhog,
csattog és dörög, idegemen át
földek-egek
bömbölik, nincs egy pillanat tovább
tenélküled!”
A szerelmi háromszög
Érinthetetlen tabutéma volt évtizedeken keresztül, hogy a nemzeti költőfejedelem, Illyés Gyula felesége volt egykoron József Attila Flóra-verseinek ihletője. Az irodalomtörténeti jelentőségű háromszöget a rendszerváltás óta könyvek, tanulmányok sora taglalta.
Illyés és József Attila életútja nem először keresztezi egymást 1937-ben, és még csak az sem először fordul elő, hogy ugyanazt a nőt szemelik ki maguknak. József Attila 1927-ben, Párizsból hazatérve került közelebbi ismeretségbe nemzedéktársaival, Illyés Gyulával is ekkor lettek barátok. Ám Attilának nem sokkal később már nem tetszett, hogy Illyés egyre inkább a népies irodalom felé fordul, és szép lassan elhidegültek egymástól. De állítólag nem csak ez volt a távolodás oka.
Vágó Márta szép lány volt, gazdag, nagypolgári család sarja, egyúttal vonzó és művelt nő. nem csoda, hogy többeknek megakadt rajta a szeme. köztük József Attilának és Illyésnek is. Mindketten bejáratosak voltak a Vágó-házba, és az élet úgy hozta, hogy Márta Attilát választotta, kapcsolatuknak volt olyan szakasza, amikor a házasság is felmerült. Illyés állítólag elegánsan háttérbe vonult, de minden bizonnyal nem tett jót a két férfi kapcsolatának ez a közjáték sem.
Végül pedig jött a Flóra-szerelem. A fiatal pszichológusnő, Kozmutza Flóra egy dolgozatához készített Rorschach-tesztet, amelynek kapcsán ismerősei által először találkozott Illyés Gyulával. A férfi azonnal beleszeretett a hangjába, majd rögtön ezután a nő tekintetébe is – ám, mivel házas ember volt, így nem lehetett közöttük semmi sem. Flórának a teszthez művészeket kellett felkérnie, így Illyés József Attilát ajánlotta, aki már az első néhány tintafoltról órákon át tudott beszélni a fiatal lánynak. Attila Illyés Gyulához hasonlóan szintén első látásra beleszeretett Flórába, levélben sürgette következő találkozásukat.
Végül a második találkozáson már feleségül kérte a Flórát, aki hosszú vívódások után igent mondott. Az azonban kérdéses, mennyire volt őszinte ez az igen, ugyanis a nő nyomás alatt volt: József Attila többször is beszélt arról, öngyilkos lesz, ha Flóra nem szereti viszont. A költő akkor is zokogott, amikor megkérte a nő kezét.
Flórát zavarba hozta Attila vehemens udvarlása. Mialatt szívizomgyulladással kórházban kezelték, Illyés is meglátogatta Flórát, és rákérdezett, hogy igaz-e, amit József Attila versében írt: „Flóra szeret!”. A nő csak hallgatott. Innentől kezdve sokáig nem beszéltek egymással.
József Attila szanatóriumba került, ez pedig ismét közelebb hozta egymáshoz Illyést és Kozmutza Flórát. Ekkor már a nőben is felmerült egy kapcsolat lehetősége Illyés Gyulával, ám lelkiismerete még Attilához kötötte. A szanatóriumi idő vége felé József Attila és Illyés Gyula kibékültek, barátságuk újra a régi lett.
Időközben József Attila és Flóra megállapodtak, karácsonykor megesküsznek, ám a házasságból mégsem lett semmi. Világosabb pillanataiban a költő is érezte, hogy a könnyekkel kicsikart beleegyezés nem biztos, hogy elegendő alap egy házassághoz. Végül Attila nővéreitől írt egy lemondó hangvételű levelet Flórának, melyben azt írta, a nő vasárnap már ne látogassa meg – ám az csak december 4-én, a költő halálának másnapján érkezett meg.
Egy hónappal később Flóra találkozott Illyéssel. Először csak barátok akartak maradni, hiszen támaszként szükségük volt egymásra, ám sokáig nem bírták tagadni összetartozásukat. 44 évet éltek együtt házasságban, azonban életük végéig küzdöttek Attila emlékével. Illyés így írt szerelméről:
„Az egyetlen nő, akinek keresztnevét nem írhatom versbe. Korosztályom legnevesebb költője tette rá kezét.”
József Attila: Flóra
„Tudnál-e, Flóra, annyira szeretni,
erényeidből épül-e szerencse,
hogy mind a kínt, mit nem lehet feledni,
hű szeretőd munkáján elfelejtse?
Tudnál-e engem uj világra hozni,
iparkodván szerelmes türelemmel,
hogy legyen erőm ismét adakozni
s eltölteni a gonoszt félelemmel?
Lennél-e nyugtom mindenütt a rosszban?
Fontold meg jól, szived mily terhet vállal.
Én, aki vele mind csak hadakoztam,
kibékülnék a haragvó halállal.”
(1937. február)
Illyés Gyula: Elérhetetlen
„Elértem ezt is. Itt aludt,
karomban boldogan.
A szélviharból lám fészekbe hullt,
fészekbe már – jó dolga van,
mert az lesz már – ezt hitte. Én
tudtam, sose lehet.
Most van a próba elején,
csak szenvedése lesz enyém –
nem ő, ki fejemet
már mint előleget
úgy fogta kebelén –
mint majd ha munkát és virágot s gyermeket! –
Elégedetlenebb
sohasem voltam s ő szegény
elérhetetlenebb.”
(1937. május)
A magyar költők barátsága sorozatunk korábbi részei ITT olvashatóak.
