Vas Virág: Magyar költők barátsága Petőfi Sándor és Arany János- A síron túli barátság

Vas Virág írása


Petőfi Sándor (1823-1849)

1823. január 1-én született Kiskőrösön, Petrovics Sándor néven. Apja, Petrovics István mészáros, kocsma- és földbérlő volt. Anyja Hrúz Mária, mielőtt férjhez ment, cselédlányként dolgozott. Gyermekéveit nagyrészt Kiskunfélegyházán töltötte, összesen 9 iskolában tanult, ez azzal az előnnyel járt, hogy már fiatalon igen gazdag élettapasztalatokkal rendelkezett. Tanulmányait a pesti piarista, majd az aszódi gimnáziumban végezte.

1839 telén Pestre gyalogolt, és a Nemzeti Színháznál statisztált. 1839 szeptemberében Sopronban katonának állt, ahol 1841-ben katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítették. Első műve, A borozó című verse 1842-ben jelent meg az Athenaeum c. folyóiratban. 1844-től a Pesti Divatlap segédszerkesztője lett, és majd egy évig volt az újság munkatársa. 1846 márciusában Tompa Mihállyal és Váradi Antallal megalakította a Tízek Társaságát. Ebben az évben találkozott egy megyebálon Szendrey Júliával, akit 1847-ben a lány apjának tiltakozása ellenére feleségül vett. Egy gyermekük született Petőfi Zoltán.
Aki alig 21 éves korában tüdőbajban hunyt el.

A magyar irodalom kimagasló alakja, nemzetközi szinten is az egyik legismertebb magyar költő. Annak dacára, hogy mindössze 26 évig élt, több mint ezer verset írt. Egy ideig vándorszínészként élt, jó barátságot ápolt Arany Jánossal, aktívan részt vett az 1848-as forradalomban. Az 1849-es segesvári csatában vesztette életét, halálát számos rejtély övezi.

Legismertebb munkái: Anyám tyúkja, A helység kalapácsa, János vitéz, Szeptember végén, Nemzeti dal.

A virágnak megtiltani nem lehet…

Kedves babám, megláttalak, szeretlek!
Szeretője lettem én szép lelkednek –
Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden
Szemeidnek bűvösbájos tükrében.
 

Titkos kérdés keletkezik szivemben:
Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?
Egymást űzi bennem e két gondolat,
Mint ősszel a felhő a napsugarat.
 

Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
Tündér orcád tejben úszó rózsája:
Bujdosója lennék a nagy világnak,
Vagy od’adnám magamat a halálnak.
 

Ragyogj reám, boldogságom csillaga!
Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,
Hogy az isten áldja meg a lelkedet.
 

Debrecen, 1843. december

Online kvíz a témával kapcsolatban ITT.

 

Arany János (1817-1882)

1817 március 2-án született, Nagyszalontán. Apja kevés földdel és kis házzal bíró földműves volt. A család súlyos tüdőbajjal volt megáldva, a nyolc gyerek közül csupán kettő maradt életben (János és Sára). Érzékeny, félénk, visszahúzódó gyermek volt. Iskoláit 1823 és 1833 között végezte Nagyszalontán (segédtanítói állás), majd ezt követően Debrecenben. Ezután Kisújszálláson egy évig segédtanító volt. Tanulmányait 1835 tavaszán fejezte be Debrecenben, de érettségivel nem rendelkezett, viszont rengeteget olvasott (leginkább római alkotóktól). 1836 februárjában színésznek állt. Ezalatt anyja meghalt, apja pedig megvakult. Ezek hatására a bűntudattól vezérelve felhagyott a színészettel. 1836 ősze és 1839 januárja közt korrektor (rektorhelyettes) Szalontán (magyar és latin grammatika), 1839 elején lemondott róla. 1840 tavaszán másodjegyző lett. 1840-ben megházasodott: Ercsey Juliannát vette feleségül, akivel két gyermekük született: 1841-ben Juliska, 1844-ben László.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. Halála is összeköti Petőfivel őket, hiszen egy meg nem erősített legenda szerint, a már egyébként is gyengélkedő népi költőfejedelem 1882. október 15-én a pesti Petőfi téri Petőfi-szobor avatásán fázott meg, és az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el, 65 éves korában. 1882. október 22-én déli 12 órakor hunyt el Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia palotájában.

Arany János: A rab gólya

Árva gólya áll magában
egy teleknek a lábjában,
felrepűlne, messze szállna,
messze messze, tengerekre,
csakhogy el van metszve szárnya.

Tűnődik, féllábon állván,
el-elúnja egyik lábán,
váltogatja, cserélgeti,
abban áll a múlatsága,
ha beléun, újrakezdi.

Szárnya mellé dugta orrát,
messze nézne, de ha nem lát!
Négy kerítés, négy magas fal;
jaj, mi haszna! Bár akarna,
kőfalon nem látni átal.

Még az égre fölnézhetne,
arra sincsen semmi kedve:
szabad gólyák szállnak ottan
jobb hazába; de hiába!
Ott maradt ő, elhagyottan.

Várja, várja, mindig várja,
hogy kinő majd csonka szárnya,
s felrepűl a magas égig,
hol a pálya nincs elzárva,
s a szabadság honja kéklik.

Őszi képet ölt a határ,
nincsen rajta gólyamadár,
egy van már csak: ő, az árva,
mint az a rab, ki nem szabad,
keskeny ketrecébe zárva.

Még a darvak hátra vannak,
mennek ők is, most akarnak:
nem nézi, csak hallja őket,
mert tudja jól, ott fenn mi szól,
ismeri a költözőket.

Megkisérté egyszer-kétszer:
nem bírná-e szárnya még fel;
hej, dehogynem bírná szárnya,
csak ne volna hosszu tolla
oly kegyetlen megkuszálva!

Árva madár, gólya madár,
sohse nő ki tollad, ne várd,
soha többé, fagyos télig;
mert, ha épen nő is szépen:
rossz emberek elmetélik!

Online kvíz a témával kapcsolatban ITT.

 

Barátságuk

Ha van legendás barátság a magyar irodalom égisze alatt, akkor az övék az volt. Első levélváltásuktól az utolsóig tartott. De mi olyan különleges ebben? Az, hogy csupán két év adatott nekik. Petőfi Sándor a Kisfaludy Társaság révén elolvashatta a Toldi kéziratát; annyira lenyűgözte, hogy azonnal levelet írt Aranynak, és egy verset is küldött. A költők barátsága tulajdonképpen tisztelettel kezdődött. Petőfi a Toldi megjelenése után öntötte versbe Arany iránti rajongását, csodálatát:

“Toldi írójához elküldöm lelkemet

Meleg kézfogásra, forró ölelésre! …

Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,

S nagy az én szívemnek ő gyönyörűsége.”

Petőfi Sándor: Arany Jánoshoz

Nem is kellett sokáig várnia a válaszra, hiszen Arany rögtön tollat ragadott és ezt írta:

“Most, mintha üstökös csapna szűk lakomba,

Éget és világít lelkemben leveled:

Ó mondd meg nevemmel, ha fölkeres Tompa,

Mily igen szeretlek Téged s őt is veled.”

Arany János: Válasz Petőfinek

A nagyszalontai költő „postafordultával” válaszolt is Petőfinek, a nép által már akkor közkedvelt költőnek.

Petőfi első levele Arany Jánoshoz

Első levélváltásuk még tartózkodó volt, ám a későbbiek folyamán egyre humorosabban írtak egymásnak.

„Lelkem Aranyom! Nem veszed tán rossz néven, ha elhagyom az önözést. Én olyan ember vagyok, hogy, amely házba bemegyek, szeretem magamat hanyatt vágni a ládán”

– írta Petőfi második levelében Aranynak. Arany válaszát ezek után a „Kedves pajtásom, Sándor!” felkiáltással kezdi, a Toldi estéjét pedig már így küldte el barátjának: „küldöm utolsó munkámat”. Erre a fiatal vehemens költő válaszában azt írta, hogy azt a levelét, amelyben Arany ilyet ír, kibontatlanul küldi vissza.

1847-ben Petőfi 9 napot töltött Aranyéknál. Ebben a szűk két hétben született a méltán híres Arany Lacinak című gyermekvers, melyet az akkor 3 éves Laci a mai gyerekekhez hasonlóan kívülről tudott. A két költő ezután rengeteg tréfás levelet váltott. Vörösmartyval kiegészülve hárman Shakespeare-fordításokba kezdtek, így a leveleikben is megjelentek humoros angolos elemek, de franciául is írtak egymásnak verseket. Petőfi Zoltán születésekor az ifjú pár Aranyékat kérte fel keresztszülőnek, akik ugyan nem lehettek ott végül a születésnél, sem a keresztelőn, mégis boldogan vállalták a feladatot. De nem csak a humor és a viccelődés jellemezte barátságukat, hanem a költészetről alkotott azonos gondolataik, melyek mindkettőjük számára kapaszkodók voltak. Amikor Petőfit sok támadás érte az Összes költeményei című kötetének megjelenése után, Tompa Mihállyal kiegészülve megalapították – a nem túl hosszú életű – népies triászt.

De Arannyal ekkor már nem csak a költészet kötötte őket össze, hanem egy életreszóló, sőt síron túli barátság is. Ezért is merte Petőfi Arany Jánosra bízni családját, amíg ő katonai szolgálatát töltötte. Nem sokkal házasságkötésük után, 1847 októberében Szendrey Júliával Arany János szalontai házában vendégeskedtek. Később pedig, 1849 januárjától májusáig ez a ház volt az otthona Petőfi családjának.

A barátság egyre szorosabbá vált a hangnem pedig egyre közvetlenebbé. Az élcelődő, játékos megszólítások mellett – bájdús Jankóm, drága Fajankóm – mellett Petőfi néha angol szavakat, kifejezéseket is beleszőtt leveleibe, hiszen Arany éppen angolul kezdett tanulni.

Így írt Aranynak Debrecenből 1848 november 15-én:

“My dear Dzsenkó! Áj em itthagying Debrecent, zászlóaljunk Becs­kerekre megy holnapután, én pedig Erdődre With Úrláb januáriusig. Tehát oda légy nekem firkáling még pedig mocs. Tiszteleting end csókoling a tied familia és kendet, vagyok barátod P. S.”

Arany éjjeliszekrényén haláláig négy könyv volt: a Biblia, Homérosz, egy eredeti angol Shakespeare és Petőfi 1847-es kötete, melybe barátja eltűnése után egy Homérosz idézetet írt: „Eltűnt nyomtalan…”. Arany állítólag már ekkor érezte, hogy Petőfi meghalt. Az ekkor érzett fájdalmát sosem tudta kiheverni. Fia, László találta meg apróbb műveit, például a cetliket a köntöse zsebében, melyek közt egy ilyen feljegyzés volt található: „Mi vagyok én? Senki tán. Egy fájó kép…” – mely rímel első, Petőfinek adott válaszára. Ennek fényében mondhatjuk, hogy Arany a síron túl is Petőfi barátja maradt.

Virág korábbi cikkjei ITT olvashatóak.

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük