Online kreatív workshop 3. rész – Gyertyakészítés egyszerűen

 

Csernicsek Sz. Annamária – Csöpi írása


Saját tervezésű gyertyát készíteni sokkal egyszerűbb, mint gondolnád.

Kevesen tudják, hogy szalvétát lehet ragasztani a gyertyára minden ragasztó nélkül, illetve felhasználva a gyertya olvadását hajszárító vagy kanál segítségével. Ez azért jó megoldás, mert használatkor a ragasztó nem fog égni.

Mindenképp fehér gyertyát használjunk, mert nem látszanak meg rajta a szalvéta kontúrjai, illetve a szalvétán átjönne a gyertya szine. Mindig a szalvéta felső rétegét használjuk.

A szalvétákat vagy

  • pontosan méretre vágva használjuk úgy, hogy befedje az egész gyertyát, (én “szabásmintát” készítettem egy másik sima papírból mert így könnyebben tudtam pontosan 4 egyforma darabot kivágni, valamint könnyeb volt kiválasztani a szalvéta legszimpatikusabb részét)

  • tépkedve egy-egy részletet (előbb kivágva, majd a kontúrokat ecsetel bevizezve kicsipkedni, kitépkedni a felesleges részeket, mert így elmosódnak a kontúrok amikor a szalvéta beleolvad a gyertyába).

Vegyünk egy kanalat (célszerű a kanál végét gyerekeknek becsavarni egy szalvétába mert átforrósodhat), a kanál belsejét melegítsük fel gyerya felett – az egy idő múlva kormos lesz, ezért használjuk a másik, domború felét – és a domború felével símogassuk a gyertyát, így vasalva rá a szalvétát addig, amíg azt nem látjuk, hogy a viasz átjött rajta. Türelmesen melegítsük mindig újra a kanalunkat, és óvatosan bánjunk vele, ne feledkezzünk meg arról, hogy a kanál még sokáig forró marad! Vigyázzunk, hova tesszük le, mihez érünk hozzá!

Ha gyorsabban szeretnénk haladni, csavarjuk be a gyertyát, szalvétástól szorosan egy sütőpapírba (ragasztó szallaggal rögzíthetjük a sütő papirt, hogy szorosan simuljon a gyertyához), és olvasszuk meg a felűletét hajszárítóval. Lassan, inkább alacsonyabb hőfokon, egyenletesen, egyenletes távolságról. Amint olvadni látjuk a viaszt, (élénkebb színű lesz a papír ahol felolvadt) simítsuk rá kezünkkel, de csak gyengéden, nehogy kinyomjuk alóla a viaszt. Folyamatosan haladjunk, így nem ráncolódik alatta a szalvéta, mert nem folyik ki alóla a viasz. Nagyon gyorsan bele lehet jönni!

Ha egy idő után meg szeretnénk változtatni a gyertya kinézetét, ugyan ezzel a módszerrel le tudjuk rajta cserélni a szalvétát és szezonálisan váltogatni lehet rajta a mintákat.

Rizs szalvétára vagy rizs papírra kinyomtathatjuk a saját mintánkat is. A rizspapírt ragasszuk rá két oldalt alul és felül ideiglenesen egy sima papírra, így kerüljön be a nyomtatóba. Így még ötletesebb, saját tervezésű gyertyát is tudunk készíteni ami tökéletes ajándék is lehet.

A gyertyát nagyon sokféleképpen lehet még ezután dekorálni, csak azt tartsuk szem előtt, hogy használatkor biztonságos maradjon, ne okozzunk vele tüzet!

Örömteli alkotást kívánok mindenkinek!

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük