Szabó Gréta – Szabó T. Anna körkép

Szabó Gréta írása


1972. június negyedikén született Kolozsváron, 1987-ben családjával áttelepült Magyarországra. A gimnáziumot Szombathelyen végezte. 1991-ben Budapesten Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-angol szakos hallgatója, az Eötvös József Collegium diákja. 1997-ben szerzett tanári és előadói diplomát, majd elvégezte az Angol Reneszánsz és Barokk PhD-programot, doktori fokozatát 2007 tavaszán szerezte meg. Jelenleg Budapesten él férjével, Dragomán György íróval és két gyermekükkel.
Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, több napi- és havilapban, különféle antológiákban rendszeresen közöl verseket, esszéket, novellákat. Első kötete, A madárlépte hó 1995-ben jelent meg a Belvárosi Könyvkiadónál, amit még négy kötet követett a Magvető Könyvkiadónál (Nehézkedés 1998, Fény 2002, Rögzített mozgás 2004, Elhagy, 2006. Gyermekvers-kötete a Jónás Tamással és László Noémivel közösen írt Formák a tubusból). Író, műfordító (többek között William Shakespeare, James Joyce, Sylvia Plath, W. B. Yeats, John Updike, Stuart Parker, Cliwe Wilmer, Beatrix Potter írásait fordította), dolgozott a Cinema magazinnak, tanári és szerkesztői munkát végzett British Councilnak, a Magyar Könyv Alapítványnak és a Hungarian Quarterlynek, cikkeket és kritikákat ír. Jelenleg Shakespeare szonettjeinek új fordításán dolgozik. Legújabb könyve a Tóth Krisztinával és Varró Dániellel közösen írt gyermekvers-kötet, a Kerge ABC, és egy Helwig Brunner osztrák költővel közös német-magyar kétnyelvű verseskönyv az Osztrák Kultúrfórum Dichterpaare sorozatából.

Díjai: Petőfi-díj (1996), Soros-ösztöndíj (1997), Déry-díj (2000), Móricz Zsigmond ösztöndíj (2001), József Attila díj (2002), Vackor-díj (2003), Kavics-díj (2003), Zelk Zoltán díj (2004), Arany János ösztöndíj (2005); a Tokaji Írótábor díja (2005), Babits Mihály műfordítói ösztöndíj (2006), az Akademie der Künste Berlin – Junge Akademie ösztöndíja (2006), a Mozgó Világ Nívódíja próza kategóriában (2006), az ULNÖ Krems ösztöndíja (2007).

A Nehézkedés című kötetről

Ha valaki személyes hangon életrajzi adalékokat ért, és ezt keresi a versben, azt hiheti, hogy Szabó T. Anna versei nem személyesek. Pedig a szenvedélyes jelenlét végig érezhető, és az egész, magasan ívelő kötet másról sem szól, mint személyről, azonosságról. De a költőtől valóban távol áll a vallomás. Szemérmesség ez? Talán inkább annak tudatosítása, hogy a személyiség többféle élményből tevődik össze, mint az élet megnevezhető tényei, az ember többet él át, mint meg. Ez a XX. század alapélménye, nálunk a Nyugatos-Újholdas hagyomány.
A személy és az élmény szorosan összefonódik. Azok a versek, amelyek a nyíltan kitárulkozó én-líra hangján, első személyben szólnak, tehát konkrét személy beszél bennük konkrét élményeiről, élethelyzetéről: mindkét kötetben szerepversek. Catullus és Lesbia a Madárlépte hóban, Don Juan szeretői (és néhány más vers) az új kötetben. A szerepversben olyanfajta spontán közlékenység, szenvedély szólalhat meg, ami a „magánversnek” magánügye. Jellemző, hogy a kevés egyes szám első személyben írt nem-szerepversek egyikében hogyan rugaszkodik el a személy a személyestől:

„…Fejszét ragad az értelem,
erdőket dönt le értem, érted,
átengedi a pusztulásnak
a csíkoshátú félsötétet,

de sejti már, hogy legbelül
ugrásra készen megfeszül
legvégső rejtekén,
és nem ismer kíméletet
az én, az én, az én.”

 

Érdekességek Szabó T. Annáról interjúkból

 

Azt mondtad valamikor, hogy romantikus alkat vagy.

Korábban próbáltam ellenállni, de most már vállalom. Az ötödik kötetemnél, az Elhagynál volt egy váltás, nem radikális, hanem organikus. Kizárólag gondolatból vagy látványból nem tudok és nem is akarok verset írni. A lendületet, a lényeget az indulat adja, amit a dallam közvetít. De persze pusztán érzelemből se megy, meg kell találni az ideális elegyet. Mostanában nagyon sok Weörest olvastam, nála sokszor maga az érzelem válik gondolattá. Sugall valamit, nem állít.

Miért akartál küzdeni a romantikusság ellen?
Nem jó, ha elragadják az embert a néha bizony megtévesztő indulatai. Könnyen nevetségessé válhat az ember, főleg önmaga előtt, ha nem tudja a kellő pillanatban megfékezni, visszafogni a lendületet. Kell a ráció ellensúlya, ez véd az őrülettől – a világ őrületétől és a megőrüléstől is. Én nem akartam soha túl személyes lenni, viszolygok tőle egy kicsit. Többféle verset szoktam olvasni, sok olyan költőt is, aki egészen más hangon ír, mint én, méltányolom is őket, de magammal vinni, magamévá tenni csak azt tudom, amit meg tudok jegyezni.
A jó vers számomra erő, mondogatni való segítség, varázslás. Mint a ráolvasás: a kimondás által hat. Ez a mágikus-mitikus felfogás, hogy az ember hegyeket, völgyeket tud létrehozni, halottakat tud feltámasztani – nyilván nemcsak a szöveggel, hanem a szöveg mögöttivel –, hitet feltételez, hitet valami célban vagy értelemben, a világ általunk felfoghatatlan rendjében. Vagy ha nem hitet, legalább reményt a hitben. Ez vakmerőség, eleve aránytalan próbálkozás, de vannak helyzetek, nagy tragédiák, nagy örömök, amikor a jól bevált önvédelem, az irónia nem működik. Nem lehet távolságot tartani. Az igazán nagy versek nem tartanak távolságot, megszüntetik a határokat. Nem személyesek és nem személytelenek, elemi módon működnek.

Varró és Tóth Krisztina már írt vicces gyerekverseket. Neked is volt néhány, kaptál is Vackor-díjat, de szerzőtársaid már több gyerekversre emlékeztető szöveget írtak. Könnyű volt megtalálnod azt a bizonyos gyermeki hangot?                                                                 

Nem a gyermeki hangot kerestem, hanem a játékosságot élveztem – ritkán engedem meg magamnak az ilyesmit a saját köteteimben. Minden gyerekeknek is szóló versemet alkalom szülte: leginkább a fiaimnak íródtak (pl. öltöztető- vagy kézmosó-dalok), vagy pedig felkérésre íródtak. Nagy rajongója vagyok Weöres Rongyszőnyegének és Szabó Lőrinc Lócijának, de Tamkó Sirató Károly gyerekverseiből is sokat szeretek – ilyen verseket lenne jó írni, remélem, fogok is még.

Hogy osztották fel egynás között, hogy ki melyik állatot írja? Volt olyan, hogy közben csereberéltek?       

Mivel ez sok emberes munka volt – a remek illusztrátorokra is tekintettel kellett lennünk a megírás sebességénél -, nemigen volt mód egyeztetésekre. Az ötletgazdák javasolták a betűket és az állatokat is, de abban szabad kezet kaptunk, hogy ha egy állat nem tetszik, kicserélhessük – én éltem is ezzel a lehetőséggel néhány esetben.

Volt olyan állat, melyet szerettétek volna, ha a könyvbe kerül, de aztán kimaradt?                

Én mindent beletettem, amit szerettem volna – de persze így utólag volnának még ötleteim.

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük