Tel: 27-537-350 Email: fotimuvhaz@gmail.com
2151 Fót, Vörösmarty tér 3.

Őri Ildikó: Bizalom és Biztonság – Istenhit mindenkinek

Őri Ildikó írása


Isten szerető természetét megismerve egy teljes élet lehetősége vár. Hitünk Istentől rendelt célja független a felekezetek, közösségek és egyházak számos, akár megtévesztő, a lelkiismeretet magukhoz láncoló, a mindennapi életet szabályozni és kontrollálni kívánó tanításaitól, működésétől. Akiknek Isten vonzza szívét-lelkét, elfogadva, amit készített az őt keresőknek, szeretőknek, nyitottak a mélyebb megismerés és megértés felé – akár egy addig nem ismert irányba is. A szinte kötelezően gyakorolt és működtetett öncélú, keresztény jellegű hitrendszerek zsákutcába vezető kudarcaiba belefáradt, csalódott, kiábrándult felekezeti hívőket, Isten útját keresőket és lelkes követőket egyaránt szeretettel várunk!

Az Isten közösségéből kiszakított ember a bűntől és az ahhoz kapcsolódó ítélettől való megmentésében való részvétel – a megváltás Evangéliumának hirdetése – hálából vállalt, örömteli kötelesség azoknak, akik megismerték Jézus személyét, megértették Isten terveit és szándékait.Lelkünk vonzalma és a gondolkodásunkat tükröző életvitelünk Isten Jézus által megvalósuló, kegyelemmel és igazsággal teljes személyére, megváltó áldozatára és tanításaira alapozva kell, hogy felépüljön. Ezért szeretném az általam ismert és megértett tanításait, üzeneteit átadni, melyek a teljesebb élet vezérelvei lehetnek Ha tehetem, a tisztelt résztvevőket összehozom Isten feléjük munkáló vágyával, szelíden késztető erejével, szívükhöz szóló kegyelem-erejével. Isten késztetéseire adandó válaszukban szeretnék segíteni. Bizonytalanságtól, összezavart szellemi-lelki identitásuktól Jézus ismeretéhez és az Evangélium megértéséhez terelve őket.

Isten vágyának engedve, hívására válaszolni, vezetését követni az életünk értelme, a hozzá tartozó mivoltunkat igazoló lényeg és cél. Aki hajlandó lehetőséget adni Istennek, hogy szándékát, szerető természetét és elveit megismerje, annak egy valóban szabad és teljes élet lehetősége tárulhat fel.

Az élet igazi értelmét, örömét és teljességét megnyerve és Istennel hit által együtt élve valóban boldog élet vár mindenkit az az Isten, akinél jobban senki nem szeret.

Szóljon hozzá!