A Ligniperda küldetés

Emu tollából Órák hosszat gyalogoltunk. Archeológusi gondossággal néztük át a lábunk előtti területeket. Szikláról sziklára, kőről kőre, fáról fára. Néhány helyen ugyan dolgozókat találtunk, de amit kerestünk, azt nem. Nyomukat hiába követtük, nem futottunk lyukra. Dél előtt pár perccel parkoltunk le Szentendrén a Kálvária út végén. Onnan gyalogosan indultunk a Ligniperdak feltételezett élőhelye felé. Pomáz […]

Joe volt, Joe nem volt

Emu tollából Elérkezett május második vasárnapja. Hagyomány szerint ezen a napon felkeresem Vászolyt a Balaton-felvidék egyik – számomra különös jelentőséggel bíró – falvacskáját azért, hogy találkozzak Joe-val az egyetlen barátommal, aki még mindig az ország nyugati végén éli életét. A kellemetlenül hűvös idő és a várható eső sokak kedvét elvette a motorozástól. Kivéve kettőjét: én, […]

A Jági tanösvényen

Emu tollából Fent havas, lent saras, kicsit fárasztó, kicsit vadregényes, forgalmas és egyedülálló. Ilyen volt a Jági- tanösvényen tett kirándulásunk. A túra után haza érve Rejtő Jenő, P. Howard Fülig Jimmy levelét olvastam a gyerekeknek. Nevettek is göndöröket és kérleltek, hogy meséljem el kirándulásunkat, mint Fülig Jimmy. Így esett, hogy az alábbi született. „Békés tétlenségünk […]

A fény játékai

Emu tollából Ha egy látványos családi programot szeretnénk, tökéletes választás valamelyik téli estére a Palatinus strand területén található Lumina Park. Idén másik három európai város mellett Budapestre költözött ez az egyedülálló fényorgia. Ausztrália, India, Kína, Korea, Óceánia, Amerika és Afrika után utazásunkat Wonderland magával ragadó fényeivel zárhatjuk. A kikötő vize, mint tükör veri vissza a […]

Fóti-Somlyó tanösvény

Emu tollából Biztos vagyok benne, hogy van valahol a világban egy olyan hely, ahol a fehér nyulat kell követni. Fót nem az a hely. Aki úgy dönt, hogy Fót – mondhatni országos – nevezetességét keresi fel, annak a kék pillangó lesz a jele. De ezt a fótiaknak nem kell mondani, hiszen ki ne ismerné a […]

Gubóvirág tanösvény

Emu tollából Amikor az M1-M7 bevezetőn járok, tekintetemet mindig magukra vonzzák a Budaörsi-kopárok dolomit hegyei. Az ország egyik legkülönlegesebb kirándulóhelye Budapest szomszédságában, ahol átélhetjük a “világ tetején” érzést. A Budai Tájvédelmi Körzet részeként a Duna-Ipoly Nemzeti Park gondozása alatt álló terület több védett állat- és növényfaj otthona. Egyes részei fokozottan védett természeti oltalom alatt állnak. […]

A Guzzi velem van

Emu tollából “Long time ago in a galaxy far, far away…” Érkezésünkkor a Commanding Officer fogadott minket a Csili lépcsőjén, Pesterzsébet szívében, Budapesten, Magyarország fővárosában, Európában a Föld bolygón a Naprendszerben. Ott kiképzésre átadtam a gyereket, én pedig egy kényelmes székben leülve hagytam, hogy átjárjon az erő. A III. Galaktikus Családi Nap programjaiba a második […]

Cseh kirándulás

Emu tollából A napkelte Esztergom városában ért. Hétvégi motorozásom első, magyarországi szakaszán túl vagyok. A Guzzit teletankoltam jó magyar kilencvenötössel. Onnan alig 180 kilométert kellett megtennem a Közép-Szlovák hegységen át a Szlovák-Morva Kárpátokig, ahol az egykori Nagy-Magyarország határánál találkoztam egy csehországi márkatárssal, morvaországi Ottóval Koprivniceből, aki már-már zavarba ejtő szívélyességgel fogadott otthonában és látott vendégül […]

Cserháti felhők között

Emu tollából A palócok fővárosa, Hollókő. Már többször elmotoroztam alatta. Felsőtold irányából menet közben mindig fel-felpillantottam rá. A gondolat csírája már hosszú ideje ott volt a fejemben, de csak az elmúlt hétvégén nőtte ki magát tetté. Így lehetett azután, hogy felhőkön át elértünk Isten tenyeréhez. Hétvégi zarándokunk kiinduló pontja a felsőtoldi Harangláb melletti parkoló volt. […]

Megszakítás