Hegedűs Éva írása


Ahogy az előző, papír alapú műtárgyakról szóló rész végén ígértem, ezúttal a fából készült műtárgyak titkaiba avatom be eddigi és jövendő látogatóinkat, az érdeklődőket.

Bevonat nélküli, átlátszó bevonattal rendelkező, illetve festett műalkotásokkal, főúri és polgári, paraszti bútorokkal, használati tárgyakkal találkozhatunk a múzeumokban, melyek ebből a szerves anyagból készültek.

Készítéstechnikája változatos: hasítják, fűrészelik, gyalulják, vésik, faragják, esztergálják, hajlítják; Magyarországon körülbelül 50 hazai és 40 import fafaj kínál erre lehetőséget, mint ipari jelentőségű  haszonfa.

A fa volt Németh Kálmán legkedveltebb alapanyaga: főként a hárs-, tölgy-, fenyő-, akác- és diófa, de nyírfából és mahagóniból készült műtárgyak is láthatóak az emlékházban. A mester egykori otthonában található berendezési tárgyak is az ő művészetét dicsérik – a szobrászművész a II. világháborúból hazatérve házát kifosztva találta, így egymással harmonizáló bútorokat (ajtókat, asztalokat, székeket, szekrényeket, sőt csillárokat) tervezett és faragott, egységessé varázsolva újrakezdett életének helyszínét.

Miért és milyen módon igényel odafigyelést, gondoskodást a műtárgy, ha fából készült?

Röviden: azért, mert azt szeretnék elérni, hogy ezek az alkotások minél tovább megőrizzék eredeti vagy legalább ahhoz közeli állapotukat, és hosszú évtizedek múlva is a kulturális javak részét képezhessék. Ez pedig nem működik „magától”, mert a fa érzékeny a relatív páratartalomra csakúgy, mint a hőmérsékletre és közepesen a fényre is, így ezeknek az értékeknek a mérése és szükség esetén korrigálása a műtárgyvédelem fontos része.

Ez a szerves anyag higroszkópos, azaz nedvszívó, és addig vesz fel vagy ad le vizet, amíg a környezete nedvességtartalmával egyensúlyba nem kerül. Ha változik a víztartalom, a fa alapú tárgyban méretváltozás fog bekövetkezni: a túl alacsony nedvességtartalom következménye száradás, zsugorodás, a műtárgy megrepedhet, illetve több részből álló, ragasztott részei elválhatnak egymástól. A másik véglet a túl nagy víztartalom, ekkor a fa megdagad. A szélsőséges értékek okozta alakváltozások tehát a műtárgy akár visszafordíthatatlan károsodását okozhatják, emiatt törekedni kell az ideális, de legalább a megengedett határértékeken belüli páratartalom elérésére és fenntartására.

A klimatikus viszonyok mérését az emlékházban kézi műszerekkel végzem, a hőmérséklet és pára stabilizálását pedig a fűtés szabályozásával (a műtárgyak számára magas hőmérséklet hőtágulást, így fizikai változásokat okoz), szellőztetéssel, rendszeres, vízzel való feltöltést/ürítést igénylő légnedvesítő/légszárító gépekkel.

A fény okozta károsodásokat néhány havonta cserélendő, az ablakokra szerelhető UV szűrő fóliával, sötétítéssel tudjuk csökkenteni, megelőzni, illetve a kiállítóhelyiségek mesterséges világítását csak látogatók esetén és a munkavégzésünkhöz elengedhetetlen mértékben használjuk. Fontos a vegyszerek elkerülése: csak a száraz portalanítás megengedett, és mivel az emlékház padlózata is fa, nem lehetséges a sav- vagy lúgtartalmú szerek használata felmosáskor, szükség esetén csak tiszta vízzel tehetjük ezt meg. A vegyi anyagok káros hatása könnyen megfigyelhető pl fabútoroknál, széklábaknál, amik rendszeresen érintkeznek tisztítószeres felmosófejjel.

Ha egy gyűjteménykezelő mindezekkel a tényezőkkel hősiesen megküzd, még mindig nem dőlhet hátra: foglalkozni kell a biológiai károsítók bekerülésének megelőzésével, illetve jelenlétük esetén mihamarabbi eltávolíttatásukkal – ezek a rágcsálók, gombák és rovarok. A rágcsálóirtó dobozokat szakember helyezi ki és ellenőrzi. A gombásodás önmagában is károsítja a fát, de a farontó rovarok számára is megfelelő körülményeket teremt, mivel bizonyos rovarok táplálékát a fában élősködő gombák jelentik. A szárnyas biológiai kártevők ellen az emlékház több ablakára, köztük a műtárgyraktáréra is rovarhálót szereltettem fel. Rendszeresen ellenőrzöm és cserélem a kiállítóhelyiségekben elhelyezett molycsapdákat. A műtárgyak „egészségére” való tekintettel nem hozható/helyezhető el vágott virág vagy élő, cserepes növény a múzeumba(n), mert ezekkel együtt esetleg gombák, rovarok, fertőzések is bekerülnének.

Az alkotások épségét szolgálja a „mindent a szemnek, semmit a kéznek” szabály – a múzeumi szakemberek kesztyűben nyúlnak a műtárgyakhoz és nagyobb létszámú csoportok esetén is figyelnünk kell arra, hogy a kiállított tárgyak ne kerüljenek veszélybe.A műtárgyak esetleges kölcsönzése vagy más kiállítási helyszínre való szállítására csak szakszerűen, biztonságosan, műtárgybarát anyagokkal és módon csomagolva kerülhet sor, megakadályozva a mechanikai sérüléseket, az ideiglenes helyükön pedig mérőműszereket alkalmazva, akár fokozatosan az állandó helyükön tapasztalható körülményeket kell biztosítani. Miután az érdeklődők már nagyjából tisztában vannak vele, hogy a látszólagos érintetlenség és nyugalom ellenére milyen sok veszély leselkedhet egy fa alapú műtárgyra (is), a végére hagytam egy olyan érdekességet, ami bár nem lenne pozitív töltetű, Németh Kálmán mégis képes volt arra, hogy művészetével előnnyé alakítsa át a hátrányt is – a fahibákról lesz szó röviden.

A különböző fabetegségeket a szobrászművész jól ismerte és szemléltette is tanítványai számára: műtermében az ezek miatt károsodott fadarabokat állított ki, melyeket látogatóink is megtekinthetnek.

 Fahibának azt a jelenséget nevezzük, amikor a fa rendes, egészséges fizikai állapotától eltérő tulajdonságokat mutat. Néhány ezek közül: görbeség, csavarodott növés, álgeszt, egyenlőtlen évgyűrűszélesség, elgyantásodás, göcsösség. Bizonyos eltérések akár előnyösek is lehetnek és faipari felhasználásuk gyakori, míg mások miatt könnyebben kialakul a későbbiekben károsodás abban a tárgyban, amihez alapanyagul szolgált.

Németh Kálmán egyes műalkotásain is láthatunk olyan elváltozásokat, amik miatt az alapanyag más számára esetleg csak hulladék lett volna – pl egy szúrágta fadarab, melyben jól láthatóak a rovar járatai. Ebbe álmodta meg a szobrászművész Zrínyi Miklós portréját, a kanyargós szújáratoknak azt a szerepet szánva, hogy azok jelenítsék meg a Szigeti veszedelem szerzője hajának hosszú, hullámos tincseit.

 Németh Kálmán képes volt arra, hogy művészetével az egykor élő, de már holt fának új életet adjon, mi pedig múzeumi szakemberekként a műtárgyvédelem szabályai szerint azért is dolgozunk, hogy ezeket az alkotásokat az utókor is megcsodálhassa.

A fával, mint műtárgyak alapanyagával való ismerkedésünket zárjuk a szobrászművész egyik fába vésett gondolatával:

 

„Gyökértelen száraz fáim

Uj gyökeret vernek

Dalban, szívben, temetőben.”


Felhasznált irodalom: Zsámbéki Anna: Faanyagtan 1.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás