FKKK dolgozóinak írása


A Vörösmarty Művelődési Ház bezárása után szinte azonnal ötletelni kezdtünk, hogyan tudnánk folytatni ebben a nem mindennapi helyzetben, hiszen az elszigeteltség, a bezártság, a kapcsolatok hiánya épp úgy megbetegíti az ember lelkét majd testét, mint egy vírus. Hisszük, hogy az elme és a lélek doktorai most a művészek, a közművelődési dolgozói, az alkotó emberek, akiknek tevékenységére nagyobb szükség van, mint valaha!

Arra jutottunk, hogy tevékenységünket áthelyezzük az online térbe. Lehetővé tesszük látogatóinknak és követőinknek, hogy a lehetőségekhez mérten ott folytassák, ahol abbahagyták. Legyen az oktatás, a kreatív workshop vagy bármelyik nálunk megtalált mozgásforma. Ehhez létrehoztunk a Vörösmarty Művelődési Ház weboldalán egy blog felületet, ahová a szöveges tartalmakat töltjük fel, és elkészítettük az igazi újdonságnak számító Youtube csatornánkat, ahová a vlog bejegyzések kerülnek. Ezzel az ötlettel mindössze 1 hétig voltak zárva közösségi színtereink, hiszen március 23-án hétfőn máris jelentkeztünk a új, friss anyagokkal.

A könyvtár dolgozóit elsősorban otthoni munkára szerveztük ki, hiszen távoli hozzáféréssel is elérik a Szikla-21 könyvtári rendszert.  A szokásos adminisztrációs háttértevékenységek mellett elkezdtek építeni egy helyismereti cikk-adatbázist, mely a könyvtári honlap katalógusán keresztül megtekinthető a cikkek dokumentumtípus lekérésével a “Fót” tárgyszó alatt. A februárban elkezdett biblioterápiás olvasókört online formában folytatják (Fóton Itthon Olvasok Közössége). A művelődési ház blogján és a könyvtár Facebook oldalán könyvajánlók és cikkek jelennek meg a biblioterápiáról. 2020. június 9-én, kedden újra megnyitotta kapuit a központi- és fiókkönyvtár. Látogatás előtt viszont érdemes elolvasni a könyvtárhasználati szabályzatot az átmeneti vészhelyzet időszakában.

A Németh Kálmán Emlékház csatornáinkon hetente egyszer, kisebb írásokban a szobrász művészetét, munkásságát mutatja be. Az eddig feldolgozott 12 téma nagy sikert aratott, sokan olvassák és kommentelik is a bejegyzéseket. Reméljük, hogy amint újra tudnak nyitni, az olvasók látogatókká válnak.

A Művelődési Ház amatőr csoportjai sem tétlenkednek: kézműves ötletek, drámajátékok, gerincjóga, bölcsődés gyerekeknek foglalkozás ötletek, az óvodásoknak pedig még esti mesét is találnak a Ház Facebook oldalára látogatók.

Mi a színfalak mögött már azon dolgozunk, hogy a felépülésben is épp úgy ott tudjunk majd állni és olyan minőségi, változatos és elérhető programlehetőségeket tudjunk majd biztosítani Fót város lakóinak, mint a vészhelyzet kihirdetése előtt és most, az online térben. Addig pedig megtartjuk táborainkat, amikről részletes információ a Nyári táborok Fóton 2020 Facebook eseményben található.

Közösséget építünk, mert tudjuk, hogy az erő az összefogásban van és hisszük, hogy együtt menni fog! Itt vagyunk és számíthatnak ránk, nem hagyjuk kultúra nélkül a várost.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás