Kádár Annamária Mesepszichológia című könyve már-már tankönyvi mélységig taglalja és mutatja be a gyermeki személyiség mesével összefüggő fejlődését, valamint a mese személyiségre gyakorolt hatását. A szakmai okfejtések és gondolatok között számtalan, a hétköznapokat, a szülő-gyerek kapcsolatot, a feldolgozást, a megértését és a mesélést segítő kincset lehet találni. Ezeket gyűjtöttem össze az első részben, és a mai bejegyzésben is.
“A gyermeki hit alapja, hogy a világban rend van, és ha az egyensúly meg is bomlik, a harmónia helyreáll.”
“A mesei világban minden rendben van, és a gyermek ugyanerre vágyik a saját életében is: egyértelmű és kiszámítható dolgokra.”
“A szeretet tárgyak és személyek védelmet nyújtanak, így a gyermek személyiségfejlődése szempontjából nagyon fontos az állandó személyek jelenléte és a tárgyi környezet állandósága is.”
“A játék és a mese segítségével a gyerek átalakíthatja a valóságot, és annyit épít be a világból a saját személyiségébe, amennyire pillanatnyilag szüksége van.”
“A belső képekkel való munka növeli az önbizalmunkat, énazonosság-érzésünket, és feszültségcsökkentő hatással bír – gyermekként és később is hatalmas erőforrást jelent az életünkben.”
“A gyermek a mesehallgatás során nemcsak a mesélő szülőre, hanem befelé is figyel, lelki szemei előtt megelevenedik a történet, és a saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot. Ilyenkor nagyon intenzív belső munkát végez: elképzeli, amit hall, és egy belső illusztrációban megrajzolja saját történetét. Ez segíti őt a nap folyamán felgyűlt feszültségei, negatív érzései feldolgozásában, és azoknak a félelmeinek a megszelídítésében, amelyeket nem tudott vagy még nem mert megfogalmazni. A mesélővel való személyes kapcsolata teszi lehetővé azt, hogy érzelmi biztonságban érezze magát, ellazuljon, átadja magát annak a lebegő tudatállapotnak, amelyben a belső képvilágát megelevenítheti, és létrehozhatja a belső mozit.”
“A belső képek erős érzelmi töltettel rendelkeznek, összekötik a gondolatokat az érzelemmel. A tárgyállandóság kialakulása után jelennek meg, amikor a gyermek már megérti, hogy a tárgyak akkor is léteznek, amikor nem észleli őket. Ekkor a külső képet belsőleg is meg tudja alkotni – ez ad lehetőséget az érzelmi leválásra, mivel az anya belső képe is képes a stabil érzelmi biztonságot megteremteni.”
“A mese képekre és szimbólumokra fordítja le a világ jelenségeit, ezáltal lehetővé teszi a tudattalan feszültségek levezetését. A gyermek a belső képek teremtése által lehetőséget kap a mese cselekményén keresztül a szorongások feldolgozására is. Ez a képessége felnőttként is segíteni fogja a problémák feloldásában.”
“Minél ráérősebben, megváltoztatott tonalitással, dallamosabban mesél a szülő – úgy, hogy maga is egy belső képet készít a meséhez -, annál kidolgozottabb lesz a gyermek belső képe is.”
“A képzeleti működés a mesében és rajzban nyilvánul meg legintenzívebben. Ekkor jelenik meg a gyermekekre jellemző fantáziahazugság is, ami négyéves korban tetőződik. Ilyenkor a gyermekben összemosódnak a valóság és a fantázia elemei, emiatt nem célszerű hazugságnak nevezni a gyermek “füllentéseit”. (…) Ha a gyermek későbbi életkorban is szereti kiszínezni, “feltuningolni” a történeteket, akkor valójában a rejtett vágya az, hogy értékeljék, ismerjék el, irigyeljék őt.”
“A gyermekre a mágikus gondolkodásmód jellemző, emiatt még nem tudja a valóságot és a fantáziát biztonsággal elkülöníteni. Amikor a gyermek valami rosszat tesz, és azt mondja, hogy nem ő volt, akkor valójában szeretné meg nem történté tenni a dolgot. (…) Emiatt soha nem szabad egy gyermeket leszidni, megbüntetni, esetleg olyan általános következtetéseket levonni, hogy így nem lesz belőled semmi, vagy aki hazudik, az lop is.”
“A gyermek nem csak velünk szeretné elhitetni az általa kitalált történeteket, hanem ő maga is hisz bennük. Ha odafigyelünk, ezekből a fantáziahazugságokból nagyon sok mindent megtudhatunk az őt foglalkoztató problémákról. A gyermek ugyanis nem arról ad számot ilyenkor, hogy mi volt, hanem arról, hogy mi lehetne, vagy hogyan szeretné, hogy a dolgok alakuljanak. Ha egy ilyen helyzetben megszégyenítjük, nem csak a fantáziáját bénítjuk le, hanem érzelmi fejlődésében is akadályozzuk, megtörjük önbecsülését, mert úgy érzi, hogy érzései, vágyai nem elfogadhatóak.”
“A reproduktív, alkotó képzelet hat-hét éves kor után jellemző, amikor a gyermek már képes a valóságos tapasztalatokhoz alkalmazkodni. Ekkor már meg tudja különböztetni a valóságot a képzelettől, elkülönül a mesetudat és a valóságtudat.”
“Ha a gyereknek megfelelő gyakorlata van a belső kép készítésben, akkor válhat jó olvasóvá, mivel belső képek nélkül az olvasás végtelenül unalmas.”
Tetszett a posztunk? Nézd meg korábbi bejegyzéseinket a témában ITT.
