Szabó Gréta írása
Szophoklész (e. Szofoklész; Kr. e. 496–406) az Athénhoz közeli Kolónoszban született. Az athéni demokrácia fénykorának és első nagy válságának tanúja volt. Élete, művészete Athénhoz kötötte, és már életében is rendkívüli tisztelet övezte alakját.
A legenda szerint a görög sereg szalamiszi tengeri diadalát ünneplő kórusában és tánckarában is szerepelt. Kitűnő lantjátékos és táncos hírében állt, pályája elején valószínűleg fel is lépett saját darabjaiban. Mégis úgy tartja számon az irodalomtörténet, mint akinél először választható külön az írói és színészi feladat. A drámai versenyeken ő aratta a legtöbb győzelmet, szám szerint huszonnégyet, harmadik sohasem volt. Első sikerét Kr. e. 468-ban aratta a Triptolemosz című darabjával, ekkor Aiszkhüloszt előzte meg. Politikusként is részt vett polisza életében. Kr. e. 443-ban állami felügyelő lett, a szövetséges városokból beérkezett pénzek kezelésével bízták meg. Két alkalommal is sztratégosszá választották, ebben népszerűsége minden bizonnyal nagyobb szerepet játszott, mint hadvezéri képessége. A források szerint Kr. e. 440-ben az Antigoné sikerének hatására választották Periklész mellé sztratégosszá, később Nikiász mellett töltötte be ezt a tisztséget. Szophoklész több vallási közösségben is ellátott papi feladatokat. Kilencvenéves korában, Kr. e. 406-ban Athénban halt meg. Az Aszklépiosz iránti kegyes magatartásával elérte, hogy Dexion néven héroszként tiszteljék.
Szophoklész életműve
Az életmű közel 130 drámát tartalmaz, ezek közül hét szerzősége bizonytalan. 170 olyan kézirat maradt fenn, amelyben teljes vagy töredékes művei olvashatók. A hatalmas életműből azonban csak hét tragédiája maradt az utókorra és egy szatírjáték-töredék (Nyomkeresők). Költői fejlődéséről és pályájának állomásairól ő maga tudósít. Eszerint kezdetben Aiszkhülosz műveit tekintette mintának, majd önálló módszert dolgozott ki, kései korszakában pedig a stílus és a jellemábrázolás tökéletesítését tekintette legfőbb feladatának.
A görög dráma, színészek
A görög színházakban csak férfiak lehettek színészek, a női szerepeket fiatal fiúkkal játszatták el. Díszes öltözetben (jelmez) léptek színpadra. Arcukat nem láthatta a közönség, mert álarcot viseltek, melynek belső oldalára a szájnyílásnál hangosító tölcsért szereltek, hogy a távol ülők is kitűnően hallják a szöveget. Az arcjátéknak tehát nem volt szerepe az előadásokon, de az álarcok nagyon karakteres emberi fejeket mintáztak, és nagyok is voltak, ezért mindenki jól láthatta őket. A színészek lábukon kothornoszt viseltek. Mozgásuk épp ezért nehézkes volt. De ahogy az arcjátékról, úgy a mozgás fontosságáról is lemondtak a szöveg értő, érthető előadásmódja javára.
Kezdetben csupán a kar szerepelt. A hagyomány szerint Theszpisz egy színészt állított a karral szembe. Ez lehetett maga a karvezető, de lehetett egy, a karban nem szereplő személy is. A kar énekére és kérdéseire válaszolt az önállósított színész, esetleg magyarázatot fűzött a kar szerepléséhez. Így alakult ki a drámai dialógus.
Aiszkhülosz újítása volt, hogy két színészt állított a karral szembe. A drámajáték így a két szereplő viszonyának bemutatásává változott, ez adta a cselekményt. A kar hol az egyik, hol a másik színész monológjához kapcsolódott, értékelte, minősítette azt. A kar éneke összefoglaló szerepet is betöltött, mint ahogy az a dráma szerkezetéből is látszik. Szophoklész már egy harmadik személyt is színpadra állított, ezzel a cselekmény bonyolultabbá vált, s az eltérő jellemek ábrázolására is több lehetőség nyílt. Háromnál több színészt csak rendkívüli esetben léptettek föl, de ilyenkor a negyedik vagy ötödik már nem szólalhatott meg. A színészek számának korlátozása az egyenes vonalú, lehetőleg kitérő epizódoktól mentes cselekménymenet biztosítására szolgált.
A görög dráma
A dráma kialakulása Kr. E. 5. századra tehető, az Athéni demokrácia kora, a dráma a vezető műnemmé válik, az előadások bölcsője Athén.
A görög dráma sajátosságai:
- Hármas egység elve: a dráma egy helyszínen játszódik, időtartama legfeljebb egy nap és egyetlen cselekményszálat mutat be.
- A dráma állandó szereplője a kórus /vagy kar/ mely énekkel /kardallal/ magyarázza a cselekményt.
- A kardalok szerepe: az egyes jelenetek elválasztása, illetve valamely tartalmi kapcsolat alapján össze is köti azokat.
- A görög dráma nem tagolódik felvonásokra.
- Kevés a szereplő és mindegyikük valamilyen eszményt képvisel.
- A görög drámában az eseményekről csak a szereplők párbeszédéből értesülünk, a cselekmény a párbeszédekből bontakozik ki.A dráma kialakulásának lépései:
- Dionüszosz /bor, mámor istene/ ünnepeihez kapcsolódik, tavasszal és ősszel rendezett ünnepek Dionüszosz tetteit egy kórus dicsőítette. Dithüramboszokat adtak elő /kardal/
- A kórusból kiválta a karvezető, és Dionüszosz életéből mond el részleteket.
- Theszpisz, görög drámaíró nevéhez kapcsolódik az első színész felléptetése.
- Aiszkülosz, görög drámaíró nevéhez fűződik a két színész felléptetése.
- Szophoklész nevéhez kapcsolódik három színész felléptetése.Sophokles élete:122 drámájából 7 teljes mű maradt fenn. A drámaversenyeken 24 alkalommal lett 1. helyezett. Műveinek témája a hatalom és az örök emberi erkölcsök viszonya. Tragédiáit mozgalmas sűrített cselekmény jellemzi, az ellentétek nem oldódnak fel, a dráma végén valaki elbukik. A tragédia oka a közösségből való kiszakadás. Ő léptet fel először 3 színészt. A kórus tagjait 12-ről 15-re emeli. 3 műve a Thébai mondakört dolgozza fel:
• Oidipusz király
• Oidipusz Klonoszban
• Antigoné
Sophokles: Antigoné
Műfaja konfliktus dráma
A mű előzménye: Polüneikész és Eteoklész egymás keze által esnek el. Az új király Kreón, első parancsa Eteoklészt nagy pompával temessék el, Polüneikészt azonban nem lehet eltemetni.
A mű szerkezete követi a hármas egység elvét:
• A mű helyszíne: Thébai, a királyi palota előtti tér
• Az időtartama: Néhány óra
• A cselekmény: Egyetlen cselekményre szűkül.
A kórus szerepe: A nem látott események ismertetése, az író saját véleményének kifejezése. A mű nem tagolódik felvonásokra, így belső tagolása a kardalok által történik.
Az Antigoné szerkezete és konfliktusrendszere:
A mű alapkonfliktusa Antigoné és Kreón között bontakozik ki. /Antigoné szándéka és Kreón parancsa/ Antigoné az isteni törvénynek a képviselője, a testvéri szeretet, a tisztelet képviselője: a halottnak meg kell adni a végtisztességet, akkor is ha azért halállal kell lakoznia. Kreón a hatalom és a zsarnokság képviselője. Olyan törvény alkot, amely ellentmond az íratlan isteni szabályoknak. Így nem szolgálhatja a város érdekeit. Vak elbizakodásban nem törődik senkivel és semmivel.
Mellék konfliktusok:
• Antigoné és Iszméné
• Kreón és Haimón
• Kreón és Teiresziász /jós/
A dráma szerkezete: A drámában megtalálhatjuk a prológust, a parodoszt, 5 epeiszodiont, és 5 sztaszimont, a kommoszt, az exodoszt, és az exodikont. A bevezetőben megismerhetjük Antigoné és Iszméné eltérő szándékát Antigoné el akarja temetni bátyát Iszméné pedig nem mer szembeszállni a királyi hatalommal. A kórus bevonuló énekben a békevágyat szólaltatja meg. Ekkor jelenik meg Kreón és tartja meg trónbeszédét. Majd érkezik az őr és közli: Valaki jelképesen eltemette a holt testet. Kreón összeesküvést sejt, de már is hozzák az örök Antigonét. Antigoné bátor, büszke és megingatathatatlan, Kreonból a sértett gőg beszél. Iszméné osztozni akar testvére sorsán, Antigoné azonban ridegen elutasítja őt. Jelenetben apa és fia, Haimón és Kreón száll vitába, de Kreón hajthatatlan. Antigonét elhurcolják és jön a vak jós, Teiresziász aki arra kéri Kreónt, hogy tegye jóvá tévedését. Kreón rájön tévedésére és visszavonja korábbi parancsait, de bűnét már későn ismerte fel. Hírnökök hozzák a hírt: Antigoné majd Haimón és Euridiké haláláról. Kreón lelkileg összeroppan, de büntetése jogos, hiszen saját gőgje vezetett ide. A kar utolsó énekében elítéli a gőgöt, és a józan mérlegelés szükségességét hirdeti. Antigoné jelleme a mai napig példa értékű, hős példája arra tanít, hogy embertelenséget még parancsra sem szabad elkövetni.
