Emu írása
Több év kábaság, pár tíz kiló plusz, majd néhány hónap fokozatos visszaszoktatást követően elhatároztam, hogy a rendszeres sportolást beépítem az életembe.
Az elmúlt hónapokban több aktivitást, mozgásformát, sportot is kipróbáltam. Kerestem a nekem valót. Így jött a görkorcsolya is. Az esős, nedves évszak közeledtével a görkorcsolyázásra alkalmas idők száma egyre csökkent. Úgy tűnik megmarad nyárra. Mit sportoljak? Kérdeztem magamtól. Kerestem a lehetőségeket. Fitnesz terem, úszás, bikejöring, nordic walking, futás stb. Egyik sem fogott meg igazán. Aztán két hete adódott egy jó lehetőség. A karácsonyi Bejgli Kupára (gyerekek vs szülők) való felkészülés jegyében az UTE utánpótlás csapataiban jégkorongozó gyerekek szülei kaptak némi jégidőt az egyébként zsúfolt jégbeosztás ellenére.
Tucatnyi lelkes apuka, sőt még pár anyuka is vette a bátorságot és korcsolyát húzott. Meg sisakot, mell-, könyökvédőt, nadrágot, szuszpenzort, lábszárvédőt, sportszárat. Ja és kesztyűt. A kesztyűt majd elfelejtettem.
Gondoltam én is csatlakozom. Az időpont is megfelelő. Hétköznap éjjel 22:30-23:30 között. Akkor már igazán nincs semmi dolgom. Jobb esetben.
Az első edzésen eszembe jutott gyermekeink első jeges foglalkozása. Nem sok különbség volt a látottak és az emlékek között. De tudom azt is, hogy a kitartó munkával meddig lehet eljutni. A gyerekek megmutatták.
Jégkorongozni fogok. Nem lesz könnyű. Fájni fog, de a készség óráról órára fejlődni fog, a fájdalom csak ideiglenes.
