Emu tollából
Megszeppenve álltam az ajtóban. Harmincas éveim második felében gyermeki izgalommal léptem át a bejárati ajtó küszöbét. Az első vitrin elé már csibész tekintetű kölökként álltam oda. Olyan igazán gyerekként, aki rendrakást követően elégedetten nézegeti a polcát, s már gondolataiban építi a szombati matchbox matiné díszletét, vagy, aki már azon töpreng miként tudná megszerezni a bátyja ágya fölül annak kedvenc játékát.
Ahogy elmerültem gondolataimban, ajkam úgy pittyedni kezdett mialatt állványtól állványig csoszogtam, játékról játékra lépegettem tekintetemmel. A gyűjtemény legtöbb darabjáról van emlékem, ahogy mindannyiunknak. Mikor a bátyám elvette tőlem. Mikor öcsémmel játszottunk. Ilyet forrasztottam először apával! Ez anya horgolt szatyra. Mamáknak is volt ilyenje. Mindenkinek volt ilyenje.
Ez a múzeum nem a kiállított tárgyakról szól, nem a történelemről. Ez a hely a múltidézés temploma. Elfeledett emlékeink lelőhelye, ahol a belépő mellé ajándékba kapunk egy jó adag nosztalgiával átitatott jókedvet. Garantáltan az apatikus emberek is találnak itt majd olyat, ami megmosolyogtatja őket.
A szentendrei Retro Design Centerben jártam és nehezemre esett otthagyni az emlékeimet. A hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek játékai mellett jelentős darabszámú korabeli elektronikai cikk is megtekinthető a berendezett „Keravill”-ban. A Varia bútorral berendezett nappaliból a dédimamánk konyháján keresztül juthatunk ki az udvarra, ahol a szocialista autóipar közel 30 remeke várja a látogatókat. Van ott minden a keleti blokkból.
Személy szerint engem az igazi döbbenet a pincében ért. Dédipapám fészerodora árasztotta el az orromat. A szerszámok, a fáradt olaj és a gumi szagának jellegzetes keverékét nem lehet elfelejteni.
Azt szokták mondani régen minden jobb volt. Ha ez nem is igaz teljesen, az biztos, hogy időtállóbbak voltak, ahogy az emlékeink. Talán emiatt olyan magával ragadó az a hely. Egyszer a gyerekeket is elviszem.
