Emu tollából


Az időjárás keresztbe tett a hétvégi terveimnek, pedig hosszasan pörgettem az eseményeket a gondolataimban. Szerveztem a menetrendet: ki, kivel, hova, mikor, mit? Minden kérdésre volt egy válaszom. Egy olyan válasz, ami a feleségemnek is elfogadható lesz. Ez fontos, hiszen sok mindennek ő a kulcsa. Ugyan, „az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.” (Példabeszédek 16:9), természetesen a felesége beleegyezésével.

Szombat este már realizálódni látszott, hogy a vasárnapi Velenceguri az esős időjárásnak köszönhetően elmarad. Ennek megfelelően módosítottuk a programunkat, és mindenki egyetértésével, a közös meccs nézés mellett döntöttünk. Az UTE-DEAC jégkorong mérkőzés nem sokkal a gyerek edzése után kezdődött, így arra esett a választásunk.

A hazai csapatnak a közelmúltban nyújtott szereplése alapján izgalmas játék és szurkolói élmény ígérkezett. A mérkőzésen túl egy új program is várta az érdeklődőket. Az idei évben indult útjára a Magyar Jégkorong Szövetség rendezvénysorozatán belül az Erste Liga Matiné, amely október 10-től december 5-ig hét helyszínen várja a hoki iránt érdeklődőket a helyben kialakított játékzónában.

Előre mutató kezdeményezés, amely remélhetőleg a sportág javát fogja szolgálni. Szükségesnek gondolom az ilyen road show-kat. Magyarországon a jégkorong sajnos nem kapja meg a megérdemelt figyelmet, pedig az egyik legizgalmasabb sport, amit ismerek.

A gyerekek találkozhattak ezen a napon az MJSZ mindenki által szeretett kabalafigurájával, Csúszkával. A vállalkozó szellemű látogatók kipróbálhatták, milyen jól tudnak kapura lőni. Volt kvíz, korongtorony építés, dedikálás és közös fényképezés az UTE két játékosával: Pokornyi Dáviddal és Kyle Justtal.

A mérkőzésre sem lehetett panaszunk. Közönségcsalogató játékkal a hazai csapat 4-0-ás sikert aratott a Debrecen ellen. Ez a győzelem – ha csak csupán néhány órára is, de – a tabella élére sorolta fiam nevelőegyesületének felnőtt csapatát. Jó volt látni a fiam arcát, ahogy nézte a meccset. Mintha a jövőt figyelte volna. Ahogy korábban is írtam, rajtam nem múlik.




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás