Szobrok

Az ember ősidők óta szobrot állít a jelentős uralkodóknak, hősöknek, isteneknek és istennőknek. De állítunk szobrot valaki vagy valami emlékére is, megfogalmaz általa érzéseket, gondolatokat, vagy épp üzenni próbál az alkotó szobrai által valamit. Politikai szobrok Bizonyos szobrok azzal a céllal készülnek, hogy emlékeztessenek a szabadságra, illetve az összetartozás érzését vagy politikai gondolatokat közvetítsenek. Történelmi […]

Fesztiválok

A fesztiválok lehetőséget nyújtanak vallási vagy kulturális hagyományok megünneplésére. Mindenekelőtt azonban kiváló alkalmak bulizásra. Magyarországon is számos fesztivál kerül megrendezésre nyaranta: Sziget, Fazen, Tábor Fesztivál, Balaton Sound és még sorolhatnám. De nézzünk körül a nagyvilágban, milyen témák és események ihlették meg az embereket egy-egy nagyobb fesztivál megszervezésére. Karnevál, pl. Rio de Janeiró-i, általában hatalmas felvonulás, […]

Művészet

A művészeteket a világ minden táján nagyra értékelik, hiszen kultúrát közvetítenek, érzelmeket fejeznek ki, történelmi és hétköznapi eseményeket ábrázolnak, bemutatják, mit jelent embernek lenni. A világ nagy művészeinek alkotásai gyakran hatalmas összegekért kelnek el. 2012 májusában a Sikoly c. kép például 120 millió dollárért kelt el egy árverésen. Edvard Munch alkotása ekkor vált a világ […]

Kalandra fel!

Manapság rengeteg ember utazik a világ minden tájára kalandot, szórakozást és a természeti csodák felejthetetlen élményét nyújtó üdülési lehetőségeket keresve. Hogy melyek a világ legizgalmasabb turistaútvonalai és célpontjai? Nézzünk körbe a nagyvilágban! Kalandturizmus Aki izgalmakkal teli kikapcsolódásra vágyik, olyan tevékenységeket is kipróbálhat, mint a vadvízi evezés, az ejtőernyős ugrás, a szörfözés vagy a kietlen helyeken […]

Szent helyek

Az a hely, amelyet egy vallás közvetítői szent helynek tartanak, sokszor az adott vallás spirituális központja. Ez a hely lehet a hit kiindulópontja, zarándokhely vagy a vallás hivatalos székhelye. Az egyes vallások elterjedése országonként eltérő. Bizonyos országokban több millióan lehetnek a többségitől eltérő vallás követői, vagy vallástalanok. A legtöbb ember kötődik valamilyen valláshoz, még ha […]

Nyelvek a nagyvilágban

Tudtad, hogy a világon beszélt nyelvek száma 7105? A világ bizonyos részein a népszerűbb nyelvek vették át az uralmat. Európa mintegy 740 milliós lakossága ma csupán 284 élő nyelvet beszél, ugyanakkor a több, mint 1 milliárdos népességű Afrikában a mai napig 2146 nyelv van használatban. Észak-és Dél-Amerikában 1060, Ázsiában 2034, Csendes-óceáni térségben 1311 ismert nyelvet […]

III. Népi és Mesenap

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre 2023. július 15-én, szombaton a Vörösmarty Művelődési Házban a Népi és mesenap, melyen mesés programokkal vártunk kicsiket és nagyokat egyaránt. Délelőtt a Napra-forgó Műhely és a Pereputty zenekar előadásában A nyúlpásztor című zenés, bábos mesejátékot nézhették meg a gyerekek. Az előadók célja, hogy a gyermekek életkorukhoz illeszkedő élményeken keresztül, minél […]

A Ligniperda küldetés

Emu tollából Órák hosszat gyalogoltunk. Archeológusi gondossággal néztük át a lábunk előtti területeket. Szikláról sziklára, kőről kőre, fáról fára. Néhány helyen ugyan dolgozókat találtunk, de amit kerestünk, azt nem. Nyomukat hiába követtük, nem futottunk lyukra. Dél előtt pár perccel parkoltunk le Szentendrén a Kálvária út végén. Onnan gyalogosan indultunk a Ligniperdak feltételezett élőhelye felé. Pomáz […]

Joe volt, Joe nem volt

Emu tollából Elérkezett május második vasárnapja. Hagyomány szerint ezen a napon felkeresem Vászolyt a Balaton-felvidék egyik – számomra különös jelentőséggel bíró – falvacskáját azért, hogy találkozzak Joe-val az egyetlen barátommal, aki még mindig az ország nyugati végén éli életét. A kellemetlenül hűvös idő és a várható eső sokak kedvét elvette a motorozástól. Kivéve kettőjét: én, […]

Miért jó a gerinctréning?

Mezei Eszter írása A gerinctréning, vagy más néven gerinctorna, számos előnnyel járhat a testünk és egészségünk megőrzése szempontjából. Itt van néhány ok, hogy miért jó a gerinctréning: Erősíti a hátizmokat. A gerinctorna segít megerősíteni a hát izmait, ideértve a gerinc körüli stabilizáló izmokat is. Ez javítja a testtartást és csökkenti a hátfájást. Csökkenti a gerincproblémákat. […]

Megszakítás